Horgászvizsga Budapesten, Kék Dunai HE-nél

OHCSB

2015.06.30.

Sukoró, Országos Horgász Csapat Bajnokság 2015 június 27-28

Szombaton és vasárnap zajlott le az ország legnagyobb horgászeseménye az Országos Horgász Csapat Bajnokság I és II osztály derbije a Sukoró-i versenypályán.

Bár még talán nem a megfelelő rangján van kezelve ez, a legszélesebb horgásztársadalmat megmozgató esemény, de a változás jeleit már lehet látni.

Összesen tizennégy csapat nevezett, tíz az első és négy a másod osztályba.

Csapatunk összeállítása nagyon sok időt, energiát emésztett fel.
Szövetségünk mindenben támogatta, elősegítette a felkészülést a nagy megmérettetésre.

Versenyzőink keményen odatették magukat, többen önszorgalomból, jóval a verseny előtt is edzettek a jó szereplés érdekében.

Mivel mi új szövetség vagyunk, így a II osztályban rajtolhattunk.

Sajnos, ez a rajtolás nem sikeredett jól, hiszen a begyűjtött 24 pontunkkal négyből negyedikek lettünk.

Másnap lesz mit javítanunk gondolatokkal kevertük be a földet, etetőanyagot a vasárnapi fordulóra.

Ahogy mondani szokták „nagy akarásnak nyögés a vége”, ez nálunk sem volt másként.

Nem, hogy javítottunk volna, még rosszabb eredményt értünk el.

Mivel nem tudtunk egy csapatot sem magunk mögé utasítani, maradtunk a II osztályban az I osztályból kieső Komárom-Esztergom csapatával együtt.

Utólag, több hibát is lehetett felfedezni, amit jövőre ki kell küszöbölnünk ahhoz, hogy jobban szerepelhessünk.

I. osztály eredménye:

ohcsb-2015-310.jpg

II. osztály eredménye:

ohcsb-2015-299.jpg 

További képek:



Kép, szöveg:
Erdei Zoltán

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#7 - Balu2015.07.03. 23:32

Szuper volt, igazi csapatépítő verseny, köszönet a támogatásért az egyesületnek.
Tanulságos volt az, hogy a második napon a keszegek etetőanyagot és szúnyogot böfögtek, így a sneci nagyon felértékelődött.
Ha valaki keresne a napláson gyakorolok :-)

Üdv Balu

#6 - Ádám2015.06.30. 22:31

Az eredmény ellenére nagyon jól éreztem magam és sok tapasztalattal tértem haza.. köszönöm az egész csapatnak!

Ádám

#5 - Kolip Péter2015.06.30. 20:50

Sajnos nem úgy sikerült a verseny, ahogy elterveztük. Ami egyértelmű számomra, hogy nem a csapat hozzáállásán, illetve a szövetség, egyesület maximális támogatásán múlt a siker.

#4 - Szücs János2015.06.30. 15:45

Szücs János
Az,hogy ez a verseny igy sikerült fájdalom és kiábrándultság versenyzőinknek és a csapat vezetőinek egyaránt.Nyilvánvaló,hogy valahol még mindig vannak hiányosságaink.Ezeknek a hiányosságoknak a feltárására,kibeszélésére lesz jó majd az a megbeszélés amit szeptemberben tart meg a szövetség versenyzőivel.
Szándékaink szerint az itt átbeszélt és feltárt hiányosságokat,problémákat ki kell javítanunk és meg kell hozni azokat a döntéseket amik sikeresebbé tehetik versenyzőinket a jövőben.

#3 - Karajos László2015.06.30. 12:39

Én azt gondolom hogy egy igen nehéz és tanulságos versenyen vagyunk túl. Megtéfáltak a Velencei keszegek. Pedig próbáltuk megfejteni a titkukat a pénteki napon egészen úgy tűnt hogy sikerült... Karcsi is jól fogta a kis srácok is ügyesek voltak. De az éles peca sajnos nem olyan eredménnyel zárult az mint amire ez a csapat képes hiszen néhány csapattag már az első osztályban már állt a dobogón!! Pedig mindent megtettünk!!!!!!!!!!!!Köszönet az egyesületnek a mindenre kiterjedt támogatásért (Erzo) ! Köszi a háttérben segítőknek (Balul,Józsi)
Üdv Laci

#2 - Karajos László2015.06.30. 12:39

Én azt gondolom hogy egy igen nehéz és tanulságos versenyen vagyunk túl. Megtéfáltak a Velencei keszegek. Pedig próbáltuk megfejteni a titkukat a pénteki napon egészen úgy tűnt hogy sikerült... Karcsi is jól fogta a kis srácok is ügyesek voltak. De az éles peca sajnos nem olyan eredménnyel zárult az mint amire ez a csapat képes hiszen néhány csapattag már az első osztályban már állt a dobogón!! Pedig mindent megtettünk!!!!!!!!!!!!Köszönet az egyesületnek a mindenre kiterjedt támogatásért (Erzo) ! Köszi a háttérben segítőknek (Balul,Józsi)
Üdv Laci

#1 - Gyula2015.06.30. 11:10

Kedves Zoli!

Nagyon büszke vagyok arra, hogy össz tudtatok szedni egyáltalán egy csapatot, hiszen még csak 1 éve működik a FŐHESZ. Gratulálok Nektek és további kitartást bővülő létszámot és sok sikeres versenyzőt kívánok! Csak így tovább!!

Kücsön Gyula

Kapcsolat

KÉK DUNAI HORGÁSZ EGYESÜLET

Szerződött ügyintéző partnereink

Kapcsolattartó:
Erdei Zoltán
 
Tel: +3630-240-7446
e-mail: erdei.zoli@invitel.hu

Ügyfélszolgálati iroda:

1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Nyitva: H-Cs 9.00-14.00ig.
A hosszadalmas postai ügyintézések miatt az iroda nyitvatartásáról érdeklődjön telefonon, ill. előzetesen egyeztessen időpontot!
Tel: +361-950-9138

Levelezési cím:

Kék Dunai H.E.
1325 Budapest, 
Pf 187

Átigazolások, engedélyek, okmányok kiváltásával kapcsolatban forduljon ügyintéző partnereinkhez, melynek listáját az "Ügyintézési helyeink" menüpont alatt, vagy erre a linkre kattintva találja.

Vizsgáztatás helyszíne: 1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Ideje: Minden csütörtöki napon 18-órától.

Horgászkártya igénylés menete

Halőri bejelentőszám:
Tel: +3630-240-7264

Egyesületünk székhelye:
Kék Dunai HE
1031 Budapest, Torma Károly u. 15
Tel: +36-1-242-0515
Adószáma: 18097508-1-41