Horgászvizsga Budapesten, Kék Dunai HE-nél

VERSENY

2014.05.30.

Egyesületünk idei első versenyének a Naplás-tó adott otthont.

A versenyen úszós és fenekezős kategóriában lehetett indulni.
Előző nap nézegettem az időjósok „jóslatait”, melyből sok jót nem lehetett kiolvasni.

Így ernyő és esőruha került be elsőnek a verdába.
Infók szerint sok a küsz, van sok keszeg, de nem rég telepítettek pontyot 1,5-től 4kg-ig. Nagyhalra készültem, így a hosszabb, erősebb feeder botokat szereltem fel.
Jó peca lesz.

Szokás szerint a „kisfiammal” érkeztünk, Ő rövidebb feederrel készült.


Szűcs Jani elnökünk megnyitója után sorsolás és spuri a rajthelyekre.

Sajnos a jósoknak igazuk lett.
Gyorsan felkerültek az eső cuccok és mint eső után nyitják az ernyőiket a gombák, mi is úgy nyitottuk az ernyőinket.
Egy kis eső és máris sütött a nap.
Majd újból és újból …, ernyő le-fel.

Na de a halak.
Na ez az!
Hol vannak a halak?
Sokféleképpen felkínált, többfajta ponty csalimat lese …figyelték.

Mellettem horgászó Pisla István sem volt túl lelkes. Elmondta: pedig pár napja lent voltam és szépen jöttek. Volt benne keszeg, kárász és …

Közben kapás szakította meg mondókáját, beköszönt egy tenyeres dévér(ke).
Kicsit később jött a párja is.

Meg is kérdeztem, mire jött?
Kis horog, pinki.
Cucc ki, kis horog, szúnyog.
Kapás.!?
Na!!!
Szomszéd dévéreinek tesója.
Még egy, és még egy, és …
Előbb kellett volna . . .
Így bekellett érnem az ötödik hellyel.
Itt jöhet az örök igazság: aki a kicsit …

A család „becsületét” kisfiam mentette meg a 6600gr-os fogásával, ill. az ezért járó első helyezésével.

Az úszósoknál érdekesen alakult az eredmény.
Minden szavahihető spori azt mondta, a küsz verhetetlen a Napláson.
A csak küszözők és a csak dévérezők között Jónás Gyuri váltott és a küszök mellett a keszegekkel is próbálkozott.
Váltások eredménye ként Gyuri megmutatta a fiataloknak, hogy is van a mi-csoda.

Menet közben jó kávéval, üdítővel, és a nélkülözhetetlen zsíros deszkával kényeztettek bennünket.









Az eredményhirdetés után egy kiadós, ízletes grill ételt fogyaszthattunk el.












Ha már az idő nem is, de a halak kicsit lehettek volna …
Üdv mindenkinek:
Erdei Zoli

A 47 indulóból 14-n úszóztak.
 

Úszózók:
1. Jónás György 7900gr vegyes hal
2. Simon Zoltán 7100gr dévér
3. Bálint Gyula 7000gr küsz

Fenekezők:
1. ifj. Erdei Zoltán 6600gr
2. Gáspár Tamás 4050gr
3.Juhász József 2650gr

További képek itt, a képgalériában! 

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

KÉK DUNAI HORGÁSZ EGYESÜLET

Szerződött ügyintéző partnereink

Kapcsolattartó:
Erdei Zoltán
 
Tel: +3630-240-7446
e-mail: erdei.zoli@invitel.hu

Ügyfélszolgálati iroda:

1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Nyitva: H-Cs 9.00-14.00ig.
A hosszadalmas postai ügyintézések miatt az iroda nyitvatartásáról érdeklődjön telefonon, ill. előzetesen egyeztessen időpontot!
Tel: +361-950-9138

Levelezési cím:

Kék Dunai H.E.
1325 Budapest, 
Pf 187

Átigazolások, engedélyek, okmányok kiváltásával kapcsolatban forduljon ügyintéző partnereinkhez, melynek listáját az "Ügyintézési helyeink" menüpont alatt, vagy erre a linkre kattintva találja.

Vizsgáztatás helyszíne: 1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Ideje: Minden csütörtöki napon 18-órától.

Horgászkártya igénylés menete

Halőri bejelentőszám:
Tel: +3630-240-7264

Egyesületünk székhelye:
Kék Dunai HE
1031 Budapest, Torma Károly u. 15
Tel: +36-1-242-0515
Adószáma: 18097508-1-41