"Házi" horgászverseny a kisdunán

2013.05.26.

Vezetőségi ülésen a verseny időpontok kiválasztásánál igyekeztünk úgy sáfárkodni a rendelkezésre álló időpontokkal, hogy az ne ütközzön más, fontosabb eseményekkel és még halat is tudjunk fogni.

Korábban volt egy-két melléfogásunk, pl. augusztusi haltalan pályán egy-két talált hallal lehetett versenyt nyerni, vagy egy kevésbé sikeres rendezésünknek oka az volt, hogy egybe esett a foci VB döntőjével. 

Ilyen előzmények után a legjobb időpontnak az április 28.-át gondoltuk és választottuk. Helyszínéül, immáron sokadszorra a csepeli, csőhídi versenypályát.

 Tapasztalatok alapján ilyenkor több halat lehet fogni, mint a későbbi időpontokban, így egy jó pecára volt kilátásunk.

Mint ismeretes, a népi bölcsességeknek, közmondásoknak megvannak az alapjai. Pl. ez is egy ilyen: Az ember tervez, Isten . . . .

Nem hittem a fülemnek mikor jöttek a hírek,  a sok késői hó olvadása miatt leengedték a Kisduna vizét, hogy a földekről elvezethessék a belvizet.

Egy héttel a verseny előtt újabb hír jött Farkincától, már nem 60cm a hiány, hanem 1 méter, és teljesen áll a víz.

Na ezt is benéztük, gondoltam.

De láss csodát, vagy egy gondolat olvasó zsilip kezelőt, 3-4 nappal a kezdés előtt elkezdték feltölteni a Kisdunát.





Bár nem volt csordultig tele, de ez már bizakodással töltött el bennünket, talán lesz fogás.

 



A versenyt egyesületünk elnöke Szűcs Jani nyitotta meg.


 Úszós kategóriában 10, míg a fenekező kategóriában 27-en kezdtük meg a versenyt. A sorsolással egy időben vehette át minden induló az egyesületünk ajándékát, egy jó minőségű 
 kékdunás pólót.


Jómagam is a fenekezős kategóriában próbáltam szerencsét, mert nem volt időm, energiám úszós pecát szerelni. Egy picker bottal tudtam le a négy és fél órás versenyt.



A mérlegelést nem láttam, így a halak összetételéről csak saját fogásaim alapján tudok beszámolni. Nos nem tudom mitől alakult ez most így, de ilyen színes zsákmányra korábbról nem is emlékszek.
Karika, balin, szilvaorrú, domolykó, bodorka, géb, durbincs, ponty, sügér, küsz csábult el a változatos, szúnyog, pinki, csonti csali variációktól. Legtöbbet a karikákból fogtam 3-4 szem pinkivel. Az előzetes félelmeim ellenére 5,6 kg fogással és egy ezüst serleggel sikerült zárnom a napot.




Az úszós és az összetett kategóriát is igen kiemelkedő 12kg feletti fogással Pfudt Karcsi barátom nyerte meg. A fenekező kategóriában Gáspár Tamás diadalmaskodott.

Az eredményhirdetést követően ropogósra sült csülök és csirke finomságok elfogyasztásával zártuk a versenyt.

Úszós kategória:

I. Pfundt Károly
II. Jónás György
III. Zsíros András

Fenekezős kategória:

I. Gáspár Tamás
II. Erdei Zoltán
III. Hoffman József 

További képeket ide kattintva láthatod!

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!