Horgászvizsga Budapesten, Kék Dunai HE-nél

Aratás

2012.06.20.

Június 02.-án a Nógrád megyei Diósjenőn lett megrendezve a megyei csapatbajnokság, melyen egyesületünk a Kék Dunai HE is képviseltette magát.

Az edzésnapok fogásai arra engedtek következtetni, hogy a versenyen is várhatóak lesznek jó, akár 10kg feletti eredmények is.

A versenyre 11 csapat nevezett. Az utóbbi évek szoros eredményei miatt különös figyelemmel készültünk az újabb megmérettetésre, hisz több csapat is készült a bajnokverésre.

A jól fogható dévérre hegyeztük ki a készségeinket, ill. állítottuk össze az etető anyagunkat.

Csapatvezetőnk ezennel Novák Jani csapattársunk volt.

A sorsolás előtt igencsak izgultunk, mikor is Jani kihúzta a lehető legjobb helyet, mely jelen esetben az 1-es volt.

Jómagam az A1-en abszolút szélsőként már csak azon izgultam, hogy kitudjam használni ezt a lehetőséget.

Míg pár hellyel jobbra tőlem lehetett látni spicc ill. match botos horgászatot is, én kitartottam a rakó mellett. Úgy éreztem ez jó lesz, bár a szomszédom több hatalmas dévér fogásával igyekezett elbizonytalanítani.

Végül is megkönnyebbültem, hisz a mérlegelésnél kiderült, sikerült 1-est horgásznom.

És jöttek a hírek a többi csapattársaim eredményeiről is. Itt is 1-es, ott is 1-es és 2-es.
Végül is a 6fős csapatunk soha nem látott eredménnyel, 7ponttal magasan nyerte a megyei csapatbajnokságot.

Ez úton is szeretném megköszönni csapattársaimnak azt az odaadást ahogy készültek, ill. ahogy a versenyen odarakták magukat.

Köszönöm!!!

A nyertes csapat vezetője: Novák János
Gyerek: Bakó Petike
Ifi: Vágó Bence
Felnőtt:
Bírta Krisztián
Matalin János
Pfundt Károly
Erdei Zoltán


További képek a galériában!

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

KÉK DUNAI HORGÁSZ EGYESÜLET

Szerződött ügyintéző partnereink

Kapcsolattartó:
Erdei Zoltán
 
Tel: +3630-240-7446
e-mail: erdei.zoli@invitel.hu

Ügyfélszolgálati iroda:

1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Nyitva: H-Cs 9.00-14.00ig.
A hosszadalmas postai ügyintézés miatt az iroda nyitvatartásáról érdeklődjön telefonon, ill. egyeztessen időpontot!
Tel: +361-950-9138

Levelezési cím:

Kék Dunai H.E.
1325 Budapest, 
Pf 187

Átigazolások, engedélyek, okmányok kiváltásával kapcsolatban forduljon ügyintéző partnereinkhez, melynek listáját az "Ügyintézés itt" menüpont alatt, vagy erre a linkre kattintva találja.

Horgászvizsga és előkészítő oktatás: Báti József

Tel: +3630-813-7830
      +3620-326-6323

Helyszíne: 1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Ideje: Minden csütörtöki napon 18-órától.
Előkészítő: a vizsga előtt egy órával

Horgászkártya igénylés menete

Halőri bejelentőszám:
Tel: +3630-240-7264

Egyesületünk székhelye:
Kék Dunai HE
1031 Budapest, Torma Károly u. 15
Adószáma: 18097508-1-41