2022.08.24.
Augusztus 20.-án államalapításunk ünnepén tartottuk meg a Miklai János tiszteletére elnevezett gyermek horgászversenyünket.
A napok óta szakadó eső és az olykor viharos szél kétségessé tette a verseny kimenetelét. A tervezett időpontig esett rendesen. Köcski Zsuzsival a sziget elnökével többször is tanakodtunk, mi legyen? Végül is úgy alakult, némi csúszással, de remek időjárás mellett tudtuk megtartani versenyünket. A derbire óvodások, alsósok és felsősök nevezhettek így 16 fős mezőny jött össze. A fő csapás irány a legtöbb versenyzőnél a Szélhajtó Küsz, ismertebb nevén a sneci fogása bizonyult a leg kifizetődőbbnek. Jó volt látni, hogy az előzőnapokban, a kütyük nyomogatását felfüggesztő csemeték, miként készültek, gyakoroltak a nagy megmérettetésre. Igen lelkes kis csapat gyűlt össze, nem beszélve a szülőkről, nagyszülőkről kik sok esetben jobban izgultak mint a törpék. Végül is elmondhatjuk, ismét egy sikeres versenyen vagyunk túl.
Minden versenyző értékes ajándékcsomagot kapott, mely ajándékokért szeretnénk köszönetet mondani Szári Zsoltinak a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt elnökének, Kék Dunai Horgász Egyesületnek, ifj. Erdei Zolinak a sok-sok hasznos dologért, továbbá a Csapó, Gáspár, Kádár, Kiss, Jávorka, Hompola, Kuch családnak a kis közösségünk támogatásáért.
Köszönjük!!!
Jövőre ugyan itt!
Üdvözlettel
Erdei Zoltán