2025.04.12.
Mai napon Szécsényben tartotta a Horgászegyesületek Nógrád Megyei Szövetsége a tisztújító küldöttközgyűlését.
Egyesületünket elnökünk távolléte miatt Tóth György és jómagam képviseltük.
Megnyitót követően az előzetesen kiküldött napirendi pontok mentén haladva Lelovics Zoltán elnök értékelte az eltelt évben végzett munkát, majd Dr. Dérer István a MOHOSZ OHSZK főigazgatója ismertette az aktuális feladatokat, elvárásokat. Kapás Imre többek között kitért az alapszabályzat kismértékű változtatásának szükségességére is. Írásban megkapott anyagoknak köszönhetően aránylag gyorsan tudtunk haladni. A napirendi pontok elfogadása, ill. az új tisztségviselők megválasztása zökkenőmentesen ment a maga medrében. Informatikus szakember tájékoztatott bennünket az „E” fogási naplóval kapcsolatos fejlesztésekről, jövőbeli elképzelésekről. Gyűlésünk záró aktusaként egy jó kis pörköltet nokedlivel fogyaszthattunk el.