2010.12.08.
Egyesületünk a Kék Dunai HE idén is a Préri-horgásztavon rendezte meg, ez évi 2. versenyét.
A versenyre igen szép számmal neveztek és már sajnos korán betelt a lista, így aki későn ébredt az kimaradt a buliból.
Rálátásom nem igen volt a többiek pecájára, mivel magam is aktív szereplője voltam az eseményeknek, így most a megszokott tárgyilagos beszámolótól eltekintenék és engedelmetekkel, a saját szemszögömből vázolnám fel az eseményeket.
Már a hét elején nézegettem az időjárás előre jelzést, mely sok jóval nem kecsegtetett.
Ennek ellenére semmilyen meleg, de még eső cuccot sem vittem magammal, mivel úgy gondoltam, a napok óta tartó kibírhatatlan hőség után jó lenne egy kicsit fázni és még a bőrig ázás gondolata sem riasztott el igazán.
Nos, reggel még csak-csak elment a kicsit hűvösebb, de mikor a hűvös az erős széllel párosult?
Mit is mondjak? Kezdett a . .@ . is belém fagyni.
A halak kapókedve sem úgy alakult, mint ahogy a tógazda ígérte, miszerint ez a viharos idő biztosan meghozza a halak étvágyát. Nos, azt nem, de a félóránkénti heves záporesőt, azt bezzeg igen.
Az első kapástalan két órán is túl voltam talán, mikor végre mintha mozdulni láttam volna a spiccemet.
A hosszú kapástalan idő miatt ez az esemény szapora szívdobogással és a bot felé tett reflexszerű mozdulattal ébresztett fel abból a gondolatmenetből miszerint, minden rosszban van valami jó és talán ma nem lesz büdös a szákom.
De sajnos a feeder spicce azon nyomba vissza is állt a megszokott helyére.
Beleúszás lehetett. Nyugtáztam.
A kezemet is elvettem a bottól és próbáltam minél jobban összehúzni magam, pont úgy, mint aki fázik, mert fáztam ám de q..ra.
És ebben a pillanatban hatalmas húzás, melynek nem is tudtam bevágni, mert abban a minutumban elkezdet az orsó racsnija zenélni.
Hú de szeretem ezt a zenét!
A bot emelésére a zsinórom ráfeszült a gyűrűkre és így lassabbodni kezdett a zenélés üteme, majd véget is ért.
Ekkor kezdtem azt érezni, hogy az addigra a tó túloldalán járó bestiát, talán meg tudom fogni.
Bár az előkém nem mondható vékonynak, hisz 0,18-as, ennek ellenére, na meg a kapástalan mezőny miatt, nagyon megbecsültem és rendkívül óvatosan próbáltam közelebb terelni Őkelmét.
Ezen igyekezetem közben a bal oldali spori zsinórját is sikerült összeszedni. Most már a plusz szereléssel együtt kellett a minduntalan kitörő jószágot a szák felé irányítanom. Na, végre sikerült, sóhajtottam fel, mikor a szákban is feszengő, majd hatos potyeszt a lábaim közt tartva igyekeztem megszabadítani, a kedvelt kamasan 711-es horgocskámtól.
Így jött az első, melyet még kettő követett.
Már kevés idő volt hátra és azt latolgattam, hogy a maradék csontival, amit nem ragasztottam be mit is kezdjek? Hazavigyem? Vagy beszórjam? Sutty, már libegve szálltak is alá a megmaradt nyüvek a szélvízben parkoló apró halak legnagyobb örömére.
Ahogy nyúltam a maradék pinki felé, hogy kövessék a nagyobb fehér tesókat, ránéztem az órámra még 3 perc, sutty, az is a vízbe.
Ebben a pillanatban, hatalmas kapás.
Jaj, NE!
Ezt képtelenség megfogni (Talán a rendszerváltás előtt . . .).
Míg a balkezemben az üres pinkis tálka, másikban a görbülő bot, így vonszoltam le magam a ládáról és állva igyekeztem megpróbálni a lehetetlent.
Vagy-vagy alapon elkezdtem húzni.
A fránya kirohanásokat a lágyabb feeder botom remekül pufferolta, így hamar szák közelbe tudtam terelni.
Merítés, persze mellé. Újabb ideges húzás a bottal, majd merítés.
Pfű, na végre!
Az órámra nézek, még 10 másodperc, hát mit mondjak?
A hírek jöttek-mentek, ötöt, amott hatot fogtak és van közte brutál is.
A mérlegelésig abban bíztam, hogy az első tízben talán bent leszek, ugyan is az első tízet díjazzák.
A rossz idő ellenére majd mindenki büszkélkedhetett fogással.
Végül, a mérlegelésnél az én halaim alatt, a digitális mérleg számsora a leg magasabbra emelkedett.
Nagy örömömre fiam lett a második, mondtam is büszkén, saját nevelés (talán csak tiszteletből nem fogott le). Farkas Józsi barátunk lett a harmadik.
Az eredményhirdetés, mint máskor, most is az étteremben lett megtartva, mely után egy finom ebédet fogyaszthattunk el.
Ebéd után, aki nem unott rá a pecára, az tesztelhette szerelését az afrikai harcsák fogásával. Erről beszámolót a képgalériában, vagy ide kattintva láthattok.
Üdv mindenkinek, Erdei Zoli