Naplás-tó

2018.04.27.

TÁJÉKOZTATÁS
A Szilas-pataki víztározó (Naplás-tó) horgászatának helyzetéről

Tisztelt Horgásztársak!

Márciusban tájékoztattuk Önöket a Szilas-pataki víztározó halgazdálkodási hasznosításának helyzetéről, mely az akkori körülmények alapján nem tette lehetővé a területi jegyek kiadását, a 2018. évi horgászati tevékenység elindítását. Az azóta eltelt időszak alatt sikerült – egyenlőre még a naptári évre, határozott időre – rendezni a tározó horgászati célú hasznosításának, halgazdálkodásának helyzetét.

Így a Magyar Országos Horgász Szövetség, mint a Szilas-pataki víztározó halgazdálkodási jogának haszonbérlője 2018. április 24-én a hasznosításra alhaszonbérleti szerződést kötött a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségével (FŐHESZ) és a BLV "Sport" Horgászegyesülettel, mint társ-alhaszonbérlőkkel.

A két szervezet egymás közötti megállapodása alapján a FŐHESZ elsősorban a vízterület halgazdálkodásával kapcsolatos szakmai feladatok folyamatos koordinálását és a szakmai érdekvédelmi tevékenységet végzi, míg a BLV HE feladata a területi jegyek forgalmazása, s az egyesületnek kell gondoskodnia a vízterület halászati őrzéséről, haltelepítéseiről és egyéb, a halgazdálkodással összefüggő gyakorlati feladatokról, így a tiszta, rendezett vízpart folyamatos fenntartásáról is.

Továbbra is fontos célkitűzésünk, hogy a vízterület a jövőben a fővárosi gyermekhorgászat és utánpótlás nevelés centrumaként is szolgáljon, ennek konkrét programját a helyi önkormányzattal és a természetvédelmi hatósággal történő további egyeztetések után próbáljuk majd kialakítani.

Fentieknek megfelelően ezúton értesítjük a horgászokat, hogy

a tározón 2018. április 28-tól (szombat)

újra engedélyezett a horgászat!

A területi jegyekről, horgászrendről és egyéb, a horgászattal kapcsolatos kérdésekben információ kérhető:

Hevesi Mihály HE elnök, telefon:  +36 20 458 8254

Kellemes időtöltést, jó horgászatot kívánunk!

Budapest, 2018. április 25.

                                                    Magyar Országos Horgász Szövetség Elnöksége

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#5 - Dobocán György2021.03.29. 13:55

Mikor lehet elvinni a kifogott halakat?

#4 - Papp István Dániel2020.11.14. 19:01

Szeretnék vizsgazni

#3 - Papp István Dániel2020.11.14. 18:57

Szeretnek vizsgázni

#2 - Elekes Imre2019.01.12. 14:04

Kérdezném,hogy a 2018-as fogási naplókat hol lehet leadni ,mert a Naplás tónál nincs senki és kiírva sincs ? Válaszukat előre is köszönöm.

#1 - Vincze Zsolt Csaba2018.05.23. 20:14

Üdvözlöm . Kérdezném hogy Lehalászás volt é ?? És mikor ??