Nógrádi 2 az 1-ben

2024.07.03.

Szövetségünk kihelyezett vezetőségi ülésén és csapatépítő összejövetelén vettem részt az elmúlt hétvégén.

A hivatalos elnökségi ülést Kapás Imre ügyvezető igazgató vezette le, mely során több témában kellett állást foglalni. Felsőbb szervünk a MOHOSZ képviseletében Csizmár Erika is aktívan, naprakész infókkal segítette elő a döntésünk meghozatalát. Elnökünk Lelovics Zoltán később tudott csatlakozni csapatunkhoz. Vezetőség több érdekes programot is leszervezett részünkre.
Ilyen volt a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastó rendszer meglátogatása.

Itt érdekes szakmai tájékoztatót Pásztor Róberttől a gazdaság megbízott vezetőjétől ill. fiatal kollegájától Varga Ádámtól kaptunk.

Ezt követően a 9 lyukú híd lábánál elfogyasztottuk finom ebédünket.

Ejtőzésre egy perc sem maradt, mert már vártak bennünket egy jó kis (rázós) pusztakocsikázásra.

A hatalmas hőségben nagy élmény volt látni a „tikkadt szöcske nyájak”-on túl az őshonos szűrkemarha gulyát, ill. a dagonyázó bivaly állományt.

A lovasbemutató igazi hab a tortán volt számomra.

Visszatérve szállásunkra gyors zuhanyzás után jött egy kis punnyadás, majd vacsi és utána a hajnal kettőig tartó beszélgetés, kártyaparti. Nagyon jól éreztem magam.
Köszönöm a lehetőséget.
Üdvözlettel
Erdei Zoli

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!