Önzetlenül a közért

2016.06.06.

Ezen főcím lehetne védjegye alelnöktársam, Kücsön Gyula számára.
Aki ismeri, tudja, szíve csücske az ifjúság és részükre a természet megszerettetése.
Évek óta aktív képviselője, szervezője a Sarudi, élményfalu programnak.


Tavaly ősszel, tudomására jutott, Gönczi Gyuribácsi évtizedek alatt, a horgászat kezdeteitől származó, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményének eddigi helyéről mennie kell!

Év eleji FŐHESZ-es vezetőségi gyűlésünkön jelezte, nem hagyja, hogy ez a hatalmas gyűjtemény elvesszen, és magángyűjtők vitrinjeiben díszelegjenek.

Talált is egy új helyet, Sarud főútján, a Kossuth Lajos utcában egy felújításra szoruló régi parasztház alakjában.
Megjelölt egy várható nyitási időpontot (januárban), melyet be is írtam az naptáromba, júni. 4 szombat 10óra (???).

Láss csodát az időpont ült.
Jól gondoltam, korábban kéne menni, ha fotózni szeretnék, mert később …

Nos, a felújítás remekül sikeredett, romos előzményeknek nyomát se látni.


Stílus és a majd méteres vályogfalak árulkodtak a régmúlt időkről.


                                          Belsejét, a kiállított muzeális horgászeszközök pazar sokasága díszítette.

Gyula elmondta az eredeti gyűjteményhez további, talán kétszeres mennyiségre sikerült szert tennie, mely folyamatosan bővül, de időhiány miatt még feldolgozásra, ill. helyreállításukra várnak.


                                                  Több újdonság is kiállításra került, pl. téli horgászat kellékei, régmúlt idők oktató anyagai, melyekből annak idején a horog és csomókötés rejtelmeit tanulhattuk.
Továbbá itt látható Gál János páratlan, szenzációs, robbanó és elektromos motor fejlődését bemutató gyűjteménye.




Igen sokan lettünk a megnyitóra, melyet rendhagyó módon Gyula a korareggeltől zajló „Retró Horgászverseny” eredményhirdetésével indított.

 
Gratulációk után következett Nyitrai Zsolt a Tisza-tó kormánybiztosa, országgyűlési képviselő megnyitója,

majd Gönczi Gyuri bácsi elcsukló hangok után adta át a szót

  Szári Zsoltnak a Balaton,

és Hegedűs Gábornak a Tisza-tó képviselőjének.

 Kücsön Gyula különös megtiszteltetésként értékelte Bessenyei Péter műrepülő világbajnokunk jelenlétét, beszédét,

melyet Sarud polgármesterének, Tilcsik Istvánnak köszöntője követett.

Házigazda, a szalag átvágás előtti mondataiban külön köszönetet mondott Barnus Ákosnak, Hajdú Gábornak, Csornai Tamásnak, Komjáti Andreának, Lökös Gyulának és Kassa Gyulának a segítő, kitartó munkájukért.

 A vendégek egy-egy pohárka pezsgővel koccinthattak az ország egyetlen horgászmúzeumának sikeres  újranyitásához.


Ezt érdemes megnézni!

 Gyula!
 Ez úton is gratulálok!
Önerőből, önzetlenül a közért, le a kalappal!

Üdvözlettel, Erdei Zoli

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!