Horgászvizsga Budapesten, Kék Dunai HE-nél

P R Á G A - B U D A P E S T 2 0 1 7

2017.07.06.

Lelkes csapattal készülődtünk a 30 éves, jubileumi Prága-Budapest horgásztalálkozóra.

Rangjához méltón akartuk ezt a rendkívüli eseményt kezelni.
Vezetőségünk úgy döntött, nem egyénileg, saját autóinkkal vágunk neki eme fárasztó utazásnak, inkább mi is bérlünk egy „nagyobb” buszt és a horgászfelszerelést utánfutóval szállítjuk, mint ahogy ezt Cseh barátaink évek óta teszik.

Péntek reggeli indulást fél nyolc és nyolc közé lőttük be. Mint máskor is lenni szokott közbejött az a fránya két betűs szócska a „de”.
„De” a pakolási idő kezdetére eleredt az a fránya eső.
Nem baj várunk egy kicsit.
Siker, el ált, lehet pakolni!
Aha, nem kicsit, „de” a futó szűkösnek bizonyult.
Futó ki pakolás, új futó felkutatása, elhozatala, majd mehet bele a motyó.


Így utólag nem is nagy, szűk két óra csúszással rajtoltunk, majd érkeztünk meg vendéglátóinkhoz, akik nagy-nagy szeretettel és sok-sok pálinkával vártak bennünket.

Vacsora után, már kezdődő jó hangulatban megnéztük az Elbát, megvizsgáltuk a versenypályát, majd szállásunkra visszatérve, kinek-kinek a folyadék felvételi képessége szerint tértünk nyugovóra.

Jól is zárult volna a napunk, viszont itt jött az a bizonyos „de”(mint tudjuk, három a Magyar igazság), mert elnökünk Szűcs Jani veseköve olyan pozícióba került az út során, hogy hatalmas fájdalmak mellett tudta le a találkozó protokoll részét, majd nyugovóra tért, enyhülést remélve.
Mivel szobatársak voltunk, felmentem megnézni, hogy van?
Sajnos rosszabbodott az állapota, magas láza lett.
Némi rábeszélés után bele egyezett, hogy kihívjuk az ügyeletet, mely beszállította Őt egy prágai korházba, ahonnét némi kezelés, infúzió után hajnalban hozták vissza.
Állapota kissé javult, de kint léte során mindvégig fájdalmaira panaszkodott.

Szombati napra a víz megismerését, szerelések készítését terveztük be.
Szinte már az első betolások után remek halak húzták a gumit.
Vártnál sokkal jobb fogásokat produkáltunk.
10kg alatt nem is igen fogtunk.
Cseh vendéglátóink kihagyták (legalábbis most) az edzést, így nem láthattuk mire is készülnek, ennek ellenére bizakodva tekintettünk a másnapi forduló elé.

Vacsora után rövid „konferencia” (így nevezték, ill. jelezték cseh barátaink, hogy inni kéne), majd a másnapi kétfordulós összecsapáshoz szükséges földek, utca fény alatti előkészítése következett.

Közben egy-két kupica „konferencia” majd a megérdemelt pihenés.

Másnap korai kelés, etetőanyag keverés, reggeli és irány a pálya.

A vízről elmondható, kishazánkban ilyen halbőség sehol nem tapasztalható. A fogható halak igen széles skálája megtalálható a vízben. Fogtunk karikát, dévért, bodorkát, vörös szárnyút, pontyot, sügért, harcsát és még angolnát is. Horgászok számára ez itt egy igazi Kánaán.

Itteni horgászok csak a harcsát és a pontyot viszik el, ill. eszik meg. Országos szabály szerint 1800-as (!!!) évektől, csak napi 2, az-az kettő darab nemes hal vihető el.
Így érthető ennek a fantasztikus állománynak a miértje.

Sorsolás jól sikeredett, mi ülhettünk a folyás irány alján az „A” helyen.
Mi is jól húztuk a halakat, viszont kis idő elteltével látható volt talán egy kicsit Ők jobban.



Jött a mérlegelés, és kiderült rommá vertek bennünket.

Se baj, majd a második fordulóban megmutatjuk, hisz így volt tavaly idehaza is.

És ekkor jött az a bizonyos ráadás, „de” ami azt jelentette ebben az esetben, hogy nem sikerült megfordítani a verseny kimenetelét.

Bár némileg szépítettünk, végül is mi gratulálhattunk Cseh barátainknak.

Az eredmény kihirdetése után a versenyzők kisebb ajándékokkal „lepték” meg egymást.
Fotózkodás, és egyre több konferencia következett, mely majdnem pirkadatig tartott.

Másnap reggeli, és indulás a Prágai szövetség székházába.

Az épület igazán patinás, évszázadok óta áll Prága szívében. Hihetetlen vastag falait 1800-as évekből származó freskók borítják.

Prágai szövetség és a Budapesti szövetség között az 1980-as években kötött szerződés 30 éves jubileumához érkeztünk.
Budapesti szövetség anyagi nehézségei miatt, szövetségünk a FŐHESZ már megalakulásakor bekapcsolódott ennek a rendezvénynek a finanszírozásába, lebonyolításába azért, hogy ez a rendkívüli jó horgászbaráti kapcsolat fenn maradhasson.
Mostanra, a Cseh szövetség legnagyobb megelégedésére, Dudás Tibi ügyvezetőnk vezénylésével, már két éve önállóan rendezzük ezen összejöveteleinket.

Ezt a kerek, három évtizedet felölelő évenkénti találkozót, egy újabb, határozatlan időre szóló szerződés aláírásával tettük felejthetetlenné.

FŐHESZ részéről Szűcs Jani elnök és Dudás Tibi ügyvezető, míg a Prágai Szövetség részéről Karel Anders elnök, ill. Dzenek Muzsík ügyvezető kézjegyével lett hitelesítve a szerződés, melyet az elmaradhatatlan „konferencia” tett teljessé.

Egy jó kávé elfogyasztása után indultunk Minosba, ahol a prágai szövetséghez tartozó egyesület vezetője Mirko Slatka és lelkes kis csapata fogadott rendkívül szívéjesen.

A 90 fős kis egyesület igazán kitett magáért. Ritkán látható változatos és bőséges ebéddel készültek vendéglátóink.
Versenyzőink az egyesület taván, levezetés gyanánt egy jó kis ponty horgászattal múlatták az időt.

Búcsúzkodás, majd sötétben érkeztünk szállásunkra, ahol a csapaton „némi” fáradtság jelei kezdtek kiütközni.
Némi „konferencia” után tértünk nyugovóra.

Kedden korai haza indulást terveztünk, melyet természetesen némi csúszással abszolváltunk.
Nagyon jól éreztük magunkat, úgy a versenyzők, mint a vezetők.
A jó hangulatú csapat tagjai voltak Hiczko Henriett, Driszku Dominik, Ribi Tamás, Simon Zoltán, Szalók István, Tóth Csaba, Borzi Zsolt, Szűcs János, Dudás Tibor és jómagam, Erdei Zoltán.

Külön megemlíteném, csapatunk tolmácsát, Zsuzsát, ki beugróként, egy ötös találattal ért fel.
Remélem, reméljük jövőben is számíthatunk rátermettségére, segítségére.

Csapatunk tagjává fogadtuk Józsit, a sofőrünket, ki annak ellenére, hogy a srácok kapásból átkeresztelték Vilibá-vá”,  (valóban, egy TV sorozat szereplőjének hasonmása), vette a lapot és lelkesen segítette csapatunk munkáját.

Számomra felejthetetlen élmény volt.
Üdvözlettel, Erdei Zoli

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

KÉK DUNAI HORGÁSZ EGYESÜLET

Szerződött ügyintéző partnereink

Kapcsolattartó:
Erdei Zoltán
 
Tel: +3630-240-7446
e-mail: erdei.zoli@invitel.hu

Ügyfélszolgálati iroda:

1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Nyitva: H-Cs 9.00-14.00ig.
A hosszadalmas postai ügyintézések miatt az iroda nyitvatartásáról érdeklődjön telefonon, ill. előzetesen egyeztessen időpontot!
Tel: +361-950-9138

Levelezési cím:

Kék Dunai H.E.
1325 Budapest, 
Pf 187

Átigazolások, engedélyek, okmányok kiváltásával kapcsolatban forduljon ügyintéző partnereinkhez, melynek listáját az "Ügyintézési helyeink" menüpont alatt, vagy erre a linkre kattintva találja.

Vizsgáztatás helyszíne: 1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Ideje: Minden csütörtöki napon 18-órától.

Horgászkártya igénylés menete

Halőri bejelentőszám:
Tel: +3630-240-7264

Egyesületünk székhelye:
Kék Dunai HE
1031 Budapest, Torma Károly u. 15
Tel: +36-1-242-0515
Adószáma: 18097508-1-41