Horgászvizsga Budapesten, Kék Dunai HE-nél

Peca, meló, öröm

2019.09.09.

Szövetségünk vasárnap rendezte meg Tárnokon egyesületei részére a tisztségviselői horgászversenyét. Egyesületünket Gáspár Tomi, Tóth Gyuri és jómagam Erdei Zoli képviseltük.
Szerencsére olyan csapattársaim voltak, vannak, kik osszák azt a véleményt, miszerint minden játékot, versenyt csak komolyan, teljes odaadással érdemes csinálni.

Így volt ez most is. Tomi már több héttel a verseny előtt megnézte a vizet, és elmesélte tapasztalatait.

Elmondása szerint a tó jól megközelíthető, csodálatos környezetben helyezkedik el. A hosszúkás tó közepén nád sáv húzódik végig, kisebb megszakításokkal, ideális búvóhelyet biztosítva a pontyok és amurok számára. Szerinte jó pecának nézhetünk elébe. Ezt igazolni látszott a teszt horgászatai során fogott nagy mennyiségű ponty is.


Ilyen előzmények után én is vártam már a közös tréning napját. Első két óra kicsit nyögvenyelősre sikeredett, két ponty és némi keszeg képében. Mígnem . . . . .  Szalók Pisti a tavat kezelő egyesület elnöke az előzetes érdeklődésem során elmondta, a verseny előtt, csütörtökön lesz telepítés és a terveiknek megfelelően 8 mázsa fogható halat helyeznek a ki. És valóban jött a tartálykocsi. Kisvártatva ömlöttek a tóba a kb. 1,5-2,5kg közötti új lakók. Alig telt el fél óra már húzták is a cuccot.
Innentől öröm peca következett.

Sok kérdőjellel vártuk a verseny kezdetét.

A reggel kissé borongósra sikeredett, de végül is kellemes, kifogástalan idő kísérte a versenyt. Sajnos a fogások nem a csütörtöki képet mutatták, de ez érthető hisz az uszonyos népség eddigre (telepítés előtt nem etetik őket, nehogy a szállító tartályban felboruljon az egyensúly) csillapította éhségét.


Ritka kapásokat igen meg kellett becsülni. Óvatos fárasztás ellenére több halam is némi cifra káromkodás kíséretében búcsút intett a horgomnak. Mivel 16 csapat nevezett a szektorok (3x16 fő) igen csak hosszúra sikeredtek, így nem láttam mit is foghattak a többiek. „Kissé” kevesebb hallal, de nagyobb kíváncsisággal vártam a mérlegelést. Szektor kettest megnyugvással vettem tudomásul.
Ha a szomszédom nem csápol be egy 6+-os amurt, szektor 1, de tudjuk a „ha” nem mérlegelhető.

Tóth Gyuri sokat szenvedett nem volt előtte jó hal. Némi keszeggel, és snecivel állt 3óra 52 percig, mikor is valami elcsavarta feederbotja spiccét, majd hatalmas erő próbálta kicsavarni kezéből  botját. Hala nem igen akart fáradni, mikor is befújták a vége előtti 5percet. Iszonyatos küzdelem következett, Gyuri nem kímélve szerelését mindent feltéve egy lapra, húzta-húzta és sikerült. Beszákolta a mezőny legnagyobb halát 6,77kg-os amurt, mellyel szektor egyes lett.

Gáspár Tomi is megszenvedett az eredményért. Másfél óra elteltével még egy kapása sem volt. A nádfal előtt próbálkozott, de nem volt eredménye, mikor is kiszúrt a sűrű nádfalban egy kis mélyedést. Ezt a helyet megpróbálta pontosan megdobni. Puff abban a pillanatban már húzta is a botot. És ez a kis lyuk kimeríthetetlennek bizonyult, hisz az addig nullából szektor egyig repítette és a mezőny legjobb fogását könyvelhette el.
Ehhez a pontos, precízen kivitelezett pecához nélkülözhetetlen volt Tomi rutinja.

Tavalyi szoros versenyben elért első helyezésünk többeknek csípte a szemét és nagyon készültek a trónfosztásunkra. De a befektetett munka és idő gyümölcsözőnek bizonyult, hisz magasan nyertük a versenyt, mihez ez útón is gratulálok csapattársaimnak.

Eredményhirdetés után egy igen ízletes grill ételt fogyaszthattunk el. Örömmel távoztunk a Tárnok völgye horgászegyesület taváról, melyet szívből ajánlok felkeresni, aki egy szép környezetben, egy jót akar pecázni.



Üdvözlettel
Erdei Zoli     

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

KÉK DUNAI HORGÁSZ EGYESÜLET

Szerződött ügyintéző partnereink

Kapcsolattartó:
Erdei Zoltán
 
Tel: +3630-240-7446
e-mail: erdei.zoli@invitel.hu

Ügyfélszolgálati iroda:

1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Nyitva: H-Cs 9.00-14.00ig.
A hosszadalmas postai ügyintézések miatt az iroda nyitvatartásáról érdeklődjön telefonon, ill. előzetesen egyeztessen időpontot!
Tel: +361-950-9138

Levelezési cím:

Kék Dunai H.E.
1325 Budapest, 
Pf 187

Átigazolások, engedélyek, okmányok kiváltásával kapcsolatban forduljon ügyintéző partnereinkhez, melynek listáját az "Ügyintézési helyeink" menüpont alatt, vagy erre a linkre kattintva találja.

Vizsgáztatás helyszíne: 1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Ideje: Minden csütörtöki napon 18-órától.

Horgászkártya igénylés menete

Halőri bejelentőszám:
Tel: +3630-240-7264

Egyesületünk székhelye:
Kék Dunai HE
1031 Budapest, Torma Károly u. 15
Tel: +36-1-242-0515
Adószáma: 18097508-1-41