Horgászvizsga Budapesten, Kék Dunai HE-nél

R E S Z K E S S E T E K rapsicok!

2017.05.06.

Szövetségünk új irodájának hivatalos bemutatója, megnyitója kissé rendhagyó módra sikeredett.
Kedden az alábbi levelet írta Dudás Tibi, szövetségünk ügyvezetője.

"Tájékoztatlak benneteket, hogy az iroda hivatalos megnyitóját előrébb kellett hoznunk, mivel ma tudtuk meg, hogy a MOHOSZ és az FM által kiírt eszközbeszerzési pályázaton nyert szolgálati terepjárók átadása 2017.05.04-én lesz.

 A gépkocsikat holnap szállítják az irodánkhoz, és a parkolóban kerülnek elhelyezésre. 

 A pályázaton nyertes szövetségek képviselői a csütörtökön 10:00 órától tartandó ceremónia keretén belül veszik majd át az autókat. Illusztris vendégek lepik el irodánkat (Minisztérium, MOHOSZ, Tv, sajtó, stb).

 Ennek apropóján - mivel a tervezett meghívottak nagy része jelen lesz - egyben megtartjuk az iroda megnyitónkat is."

 Nos, ez Így is történt, időre megérkeztek a pályázat nyertesei és a díszvendégek egyaránt.

Jól mutatott az irodánk parkolója a sok-sok halőri terepjáróval.
Mint már megszokhattuk, Dr. Dérer Istvánra volt rábízva a nem mindennapi ceremónia levezénylése.

 István röviden bemutatta a helyszínt, ill. bennünket a Fővárosi Horgász Egyesületek Szövetségét, majd átadta a szót a díszvendégeknek.

 Elsőnek Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár méltatta eme ritka és rendhagyó eseményt.

 Következett Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, majd a MOHOSZ elnöke Dr. Szűcs Lajos mondta el az eseménnyel kapcsolatos gondolatait.

 Ez után következett az autók bemutatása, átadása, melynek hivatalos átadom-átveszem része nem kevés ideig tartott.


 A várakozók addig sem unatkoztak, elismerő szavak mellett megtekintették új irodánkat, ill. fogyasztottak a számukra felkínált szendvicsekből, üdítőkből.

 



A pályázat nyertesei örömmel vették birtokba új szolgálati terepjáróikat.

Jól sikerült napot zártunk, reméljük lesz még több ilyen esemény.

Üdvözlettel:
Erdei Zoli
FŐHESZ alelnöke

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

KÉK DUNAI HORGÁSZ EGYESÜLET

Szerződött ügyintéző partnereink

Kapcsolattartó:
Erdei Zoltán
 
Tel: +3630-240-7446
e-mail: erdei.zoli@invitel.hu

Ügyfélszolgálati iroda:

1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Nyitva: H-Cs 9.00-14.00ig.
A hosszadalmas postai ügyintézések miatt az iroda nyitvatartásáról érdeklődjön telefonon, ill. előzetesen egyeztessen időpontot!
Tel: +361-950-9138

Levelezési cím:

Kék Dunai H.E.
1325 Budapest, 
Pf 187

Átigazolások, engedélyek, okmányok kiváltásával kapcsolatban forduljon ügyintéző partnereinkhez, melynek listáját az "Ügyintézési helyeink" menüpont alatt, vagy erre a linkre kattintva találja.

Vizsgáztatás helyszíne: 1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Ideje: Minden csütörtöki napon 18-órától.

Horgászkártya igénylés menete

Halőri bejelentőszám:
Tel: +3630-240-7264

Egyesületünk székhelye:
Kék Dunai HE
1031 Budapest, Torma Károly u. 15
Tel: +36-1-242-0515
Adószáma: 18097508-1-41