Kék Dunások Csepelen

2011.06.19.

Baljós előrejelzések miatt kevesebben jöttek el, a Kék Dunai HE csepeli megmérettetésére, mint amennyien előzetesen jelentkeztek.

A sorsolásnál mindenki kapott egy igen gazdag reggeli csomagot és egy palack vizet, mely után lehetett a helyeket elfoglalni.

Az időjárás végül is kegyes volt a versenyzőkhöz, mert a hajnali erős szél fokozatosan csendesedett és az eső is csak annyi ideig jelentkezett, amíg mindenki felráncigálta magára az eső álló cuccait.

A helyek elfoglalása során szembesültek többen, a csepeli pályán eddig soha nem látható, szinte az egész partvonalat benövő hínár mezővel, mely több helyen 5-6 méter szélességben terült el.

Ez a szőnyeg sok helyen nagyon megnehezítette a rakózást, ill a halmerítését is.

A lehűlés miatt várható volt, hogy most sem születik majd pálya csúcs, de az ügyesebbek 2-4kg közötti zsákmányukkal igen csak kiemelkedtek a mezőnyből.

Az úszós készség most is eredményesebbnek bizonyult a fenekezőtől, bár most igen kicsi volt a különbség.

Több sporttársnak nem sikerült halat fogni így köztük (9fő), a „Halak Legnagyobb Barátja” trófeát kisorsoltuk, melyet Vízvári János horgásztársunk vihetett haza.

Az úszós kategóriában Kolip Peti (4100g) ügyesen használta ki a szélső hely nyújtotta lehetőséget és jó hajrával, egy pár balin bezsákolásával az utolsó percekben elvette a mellette horgászó és addig vezető Gödöny Imitől (3800g) a nyerés lehetőségét.

Az úszós szektor közepén Simon Zolika is szépen gyűjtögette a pikkelyes népség éhesebb példányait (3450g) és így ő állhatott a dobogó harmadik fokára.

A fenekezők között Hoffman Józsi bizonyult a legjobbnak (3760g), mely eredmény igen csak megközelítette a fogósabbnak tartott úszós kategória legjobb fogásait.

Második helyen egyesületünk titkára Báti Jóska (2560g), míg a harmadikon Szűcs Jani elnökünk végzett.

 Verseny után az egyesületünk mindenkit vendégül látott egy finom ebédre.

Gratulálunk a nyerteseknek, üdv mindenkinek!

Erdei Zoli  

További képek itt a fotógalériában láthattok! 

vissza