Horgászvizsga Budapesten, Kék Dunai HE-nél

KÖZLEMÉNY - Figyelem! Változtak az általános halelviteli szabályok!

2023.02.08.

Felhívjuk a horgászok figyelmét, hogy január 27-én a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (Vhr.) előírásai szerint az általános halelviteli szabályok változtak.

Mivel a Tisza-tavi Horgászrend már decemberben megjelent, ezért az ide korábban bekerült, fajlagos tilalomról szóló 6. pont az új törvény értelmében módosul. Ez alapján május 2-től június 15-ig tilos a harcsa horgászata a Tisza-tavon is.
A Halelviteli szabályok változásával kapcsolatban a MOHOSZ az alábbiakat tette közzé.

Általános halelviteli változások:

 a menyhal, sügér és domolykó mellett 3 kilogrammra korlátozódik az elvihető mennyiség a garda, jászkeszeg, szilvaorrú keszeg és a paduc esetében, a harcsa faj tekintetében a tilalmi időben korábban meghatározott 100 centiméteres legkisebb kifogható méret törlődik, azaz a harcsa tilalmi idejében (május 2. – június 15.) tilos a harcsát kifogni, a MOHOSZ haszonbérletében lévő vízterületeken a napi darabszámkorlátozással védett halfajokból egy személy érvényes állami horgászjeggyel évente összesen legfeljebb 100 darabot, de legfeljebb 150 kilogrammot, darabszámkorlátozással nem védett őshonos halfajokból pedig összesen legfeljebb 100 kilogrammot foghat ki, amennyiben a horgász olyan halat fog, amellyel a megszabott súlyhatárt átlépi, azt a halat megtarthatja, de további őshonos halat már nem tarthat meg.

 Turista és gyermek állami jeggyel rendelkező horgászokat érintő halelviteli változások:

 turista állami horgászjeggyel elvihető napi halmennyiség darabszám korlátozás alá eső halfajokból fajonként két darabra összesen legfeljebb három darabra korlátozódott,

a MOHOSZ haszonbérletében lévő vízterületeken a napi darabszámkorlátozással védett halfajokból gyermek horgász, valamint turista horgász évente összesen legfeljebb 20 darabot, de legfeljebb 30 kilogrammot, darabszámkorlátozással nem védett őshonos halfajokból pedig összesen legfeljebb 20 kilogrammot foghat ki amennyiben a gyermek vagy turista horgász olyan halat fog, amellyel a megszabott súlyhatárt átlépi, azt a halat megtarthatja, de további őshonos halat már nem tarthat meg.
 A leendő horgászaink figyelmét is szeretnénk felhívni ezen változásokra, mert a vizsgára felkészítő tananyagokban, valamint a vizsgakérdéssorokban is ezen változás átvezetésre, a hatályos jogszabálynak megfelelően aktualizálásra került.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

KÉK DUNAI HORGÁSZ EGYESÜLET

Szerződött ügyintéző partnereink

Kapcsolattartó:
Erdei Zoltán
 
Tel: +3630-240-7446
e-mail: erdei.zoli@invitel.hu

Ügyfélszolgálati iroda:

1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Nyitva: H-Cs 9.00-14.00ig.
A hosszadalmas postai ügyintézések miatt az iroda nyitvatartásáról érdeklődjön telefonon, ill. előzetesen egyeztessen időpontot!
Tel: +361-950-9138

Levelezési cím:

Kék Dunai H.E.
1325 Budapest, 
Pf 187

Átigazolások, engedélyek, okmányok kiváltásával kapcsolatban forduljon ügyintéző partnereinkhez, melynek listáját az "Ügyintézési helyeink" menüpont alatt, vagy erre a linkre kattintva találja.

Vizsgáztatás helyszíne: 1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Ideje: Minden csütörtöki napon 18-órától.

Horgászkártya igénylés menete

Halőri bejelentőszám:
Tel: +3630-240-7264

Egyesületünk székhelye:
Kék Dunai HE
1031 Budapest, Torma Károly u. 15
Tel: +36-1-242-0515
Adószáma: 18097508-1-41