Horgászvizsga Budapesten, Kék Dunai HE-nél

Sipi behúzta!

2021.10.18.

4:30 jelez a telefonom, ideje kikászálódni a jó meleg takaró alól. Kissé kótyagosan gyors reggeli és a szokásos procedúra után indulás Dunakeszire, ahol is új helyszínen a mai napon lesz megtartva egyesületünk folyóvízi feeder versenye.

A „0”-ás úton jó tempóban lehetett haladni, de letérve szinte láthatatlanná váló úton kellett kitalálni merre is az arra? A navigáció segítségével szerencsésen megtaláltam a gyülekező helyszínét, a Dunakeszi Evezős Edzőközpont pazar létesítményét. Kötelező adat egyeztetés után elnökünk Szűcs Jani köszöntötte a versenyzőket, majd megkezdődött a rajthelyek kisorsolása. Ahogy szinte minden versenyen itt is volt aki örült és volt aki nem a kihúzott horgászhelyének. A korahajnali ködpára lenge szél hatására percek alatt semmivé vált. A felkelő nap melengető sugarai a partszegélyt övező hatalmas, öles fák árnyéka miatt nem igen volt érezhető. Az egyszerűbb felszereléssel érkezők fázósan toporogva várták az etetést jelző dudaszót. Elkezdődött.
Ki rövidebb távon, ki a messzebb, mélyebb részeken remélte a kapást. Etetés, várakozás. Etetés várakozás. Kitekerés. Hoppá valami szmötyi akadt a horgomra! Ja nem is, egy gébecske. Örült az egyik spori a fogásának, bár ahogy mondta, semmit nem látott a kapásból. Bár nem erre készültek, de hasonló, „hoppá valami van” élményben volt része a legtöbb versenyzőnek. De voltak olyanok is kik eme feederes horgászatban nagy tapasztalattal  bírtak és itt is megtudták mutatni tudományukat. Az „A” szektort Palócz Pál nyerte 3250gr-al második 2250gr-al az id. Sipos Gabi ki egykoron a fiát tanítgatta és mára fordult a kocka, Ő kap instrukciókat a fiától. Harmadik Hajós Tamás 11db gébbel.
A „B” szektort Porkoláb Tamás 1600gr fogással nyerte. Második Pécz Maxim 250gr, míg harmadik 100gr fogással Szilveszter Mircea. A „C” szektorban alakult igazán izgalmassá a verseny. Bár a sorsolás előtt ezt a szektort tartották a leg haltalanabbnak, de végül is ez szolgáltatta a kellemes meglepetést.  Ide sorsolt mindenki számára (aki egy kicsit is követi a sporthorgászatot) ismert világbajnokunk ifj. Sipos Gábor és szintén az élvonalba tartozó ifj. Jerabek Antal. Míg én más szektorban figyeltem az eseményeket, jött a hír egy fiatal srác a „C”-ben fogott egy szép jászt, mellyel vezette a szektort.
Mire oda értem Sipinek is volt egy pár hala. De nagyon panaszkodott, több hala is leakadt. Az alacsony vízállás miatt a mélyebb mederrész eléréséhez igen nagyot kellet dobni. (Itt ne az állóvízi 100 plusszos dobásokra gondoljunk, hisz a dobott súly össztömege 200gr-ot is meghaladhatta.) A megakasztott halakat az előtte húzódó sóderpad majdnem kilátszó részeiben veszítette el. Tovább haladva, Boda Máté pont odaérkezésem idején rakta szákba második gyönyörű jászkeszegét.
Majdnem a szektor végére sorsolt Jerabek Anti. Rövíd ott létem alatt lemaradt neki is egy szépen küzdő hala, majd fogott egy darabosat. Annak ellenére, hogy Ő se dobott rövideket, nem tudta a mély részeket elérni. Mutatta, olyan alacsony előtte a víz, hogy a landoló kosarak minden dobás során eldeformálódnak az ütközéstől. Megakasztott halat csak magasban tartott bottal, küzdelmes fárasztás után tudta szák közelbe terelni. A nehezítő körülmények ellenére jó verseny volt, melyet az utolsó félóra hajrájában Sipos Gabinak sikerűlt behúznia 4030gr-os fogással, míg Jerabek Anti 3735gr-al a második, Boda Máté 3590gr-al a harmadik helyet szerezte meg. Edzőközpontban lettek kihirdetve az elért eredmények. A verseny és a díjátadás színvonalát emelte Dunakeszi polgármesterének Dióssi Csabának részvétele. Melyet ez úton is a jelenlévő és az egész horgásztársadalom nevében köszönjük, példaértékű a hozzáállása, segítő készsége.  Nagyon finom ebéd elfogyasztása után, minden résztvevőt eredményétől függetlenül ajándékcsomaggal jutalmaztuk.


Kellemes helyen, szuper vendéglátás mellett, ugyan kedvezőtlen vízállás miatt gyérebb fogással, de emlékezetes versenyt tudhatunk magunkénak. Köszönet Dunakeszi vezetőségének, Dióssi Csabának, Tóth Gyurinak vezetőségi tagunknak, elnökünknek Szűcs Janinak és a sok segítőnek akik ezt a szép napot kerekké tették.
Üdvözlettel:
Erdei Zoli

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#2 - György Tóth2021.10.20. 19:46

Jó cikk Zoli ! Én is úgy tapasztaltam, mint Makovinyi Tibor, hogy jó hangulatban telt a verseny, a horgászok nagy többsége örült a találkozónak, a másik jelenlétének vagy sikerének. A következő még jobb lesz lesz ! Sokan jelezték már, hogy jövőre ugyanitt !
Ennek nagyon örülök !!!

#1 - Makovinyi Tibor2021.10.18. 22:27

Tisztelt Szervezők!

Gratulálok a jó szervezésért és a jó lebonyolításért. Sok régi ismerős és sok új versenyző indult ezen a megmérettetésen. A hangulat remek volt és szerintem mindenki nyert aki ott volt. Valakik kupát, sokan új ismeretséget. Remélem jövőre is megszervezik ezt a versenyt. Egy jelentkezőjük már van. Én magam.

Tisztelettel: Makovinyi Tibor

Kapcsolat

KÉK DUNAI HORGÁSZ EGYESÜLET

Szerződött ügyintéző partnereink

Kapcsolattartó:
Erdei Zoltán
 
Tel: +3630-240-7446
e-mail: erdei.zoli@invitel.hu

Ügyfélszolgálati iroda:

1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Nyitva: H-Cs 9.00-14.00ig.
A hosszadalmas postai ügyintézések miatt az iroda nyitvatartásáról érdeklődjön telefonon, ill. előzetesen egyeztessen időpontot!
Tel: +361-950-9138

Levelezési cím:

Kék Dunai H.E.
1325 Budapest, 
Pf 187

Átigazolások, engedélyek, okmányok kiváltásával kapcsolatban forduljon ügyintéző partnereinkhez, melynek listáját az "Ügyintézés itt" menüpont alatt, vagy erre a linkre kattintva találja.

Helyszíne: 1041 Budapest, Károlyi István u. 44
Ideje: Minden csütörtöki napon 18-órától.

Horgászkártya igénylés menete

Halőri bejelentőszám:
Tel: +3630-240-7264

Egyesületünk székhelye:
Kék Dunai HE
1031 Budapest, Torma Károly u. 15
Adószáma: 18097508-1-41